“Amikor elbizonytalanodom, arra gondolok, amit a METU-n tanultam” – Tóth-Bertók Eszter a METU-s évekről

Frissen indult sorozatunk, a #metuALUMNIstories a METU örökdiákjairól szól, akik értékes gondolataikat, emlékeiket osztják meg az egyetemmel és szakmai történetükkel kapcsolatban. Mi a legnagyobb tanulság, amire a METU megtanította őket? Hogyan definiálnák a sikert? Milyen kihívásokkal szembesülnek a gyorsan változó 21. században, és hogyan próbálják ezeket leküzdeni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad választ a #metuALUMNIstories. Fogadjátok szeretettel Tóth-Bertók Eszter történetét! 

• Mikor és miért választottad a METU-t, mit tanultál?  

2012-ben, az alapképzés elvégzése után döntöttem úgy, hogy a METU-n (amely akkor még a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola nevet viselte) tanulok tovább. Ez tulajdonképpen nem volt nagy döntés, dilemma pedig egyáltalán nem – amint megláttam, hogy létezik Elektronikus médiaelmélet és kritika szakirány, egyértelmű volt, hogy nekem ott a helyem. A televízió és a rádió történetével, a különféle műsorok készítésével, valamint a média működési mechanizmusaival is megismerkedhettem, emellett pedig betekintést nyertem az online újságírás, valamint a kritika világába is. Hogy őszinte legyek, e két utóbbi miatt választottam az egyetemet és ezt a szakot, és nagyon boldog vagyok, hogy a lehető legjobb tanároktól tanulhattam és megbizonyosodhattam arról: jó úton haladok a célom, vagyis az újságírás és a kritika felé.  

• Milyen szóval jellemeznéd a karrierutadat? Mesélj róla! Hol helyezkedtél el, mi volt a feladatköröd?  

Három szóra is szükségem van ahhoz, hogy igazán érzékletes tudjak lenni: izgalmas, kihívásokkal teli. Miután végeztem a METU-n, először az egyik tanárunk segítségével bekerültem gyakornoknak a TV2 Bumm! című műsorának casting csapatába, ahol rengeteg tapasztalatot szereztem, és ahonnan egyenes út vezetett  a Fix Tv-hez. Ott egy kulturális magazinműsor szerkesztésében vettem részt, egyre többet és többet írtam – háttéranyagokat, riportokat, összefoglalókat. Ebben az időszakban kezdte meg működését a Corn & Soda online kulturális magazin, amelynek csapatához már újságíróként csatlakoztam és igen hamar indítottam egy saját rovatot is Kötelező filmek címmel, melynek cikkeiben a filmszakon kötelezőként feladott filmeket mutatom be filmtörténeti vagy filmelméleti háttérrel. A Corn & Soda nemcsak mérföldkő, hanem alapkő is az életemben, 2015 óta ugyanis újságíróként tevékenykedem – voltam már egy szerkesztőség fix tagja is, idővel azonban szabadúszó lettem, és be kell valljam, ez rengeteg kihívást, de hatalmas szabadságot is jelent számomra. Néhány évvel ezelőtt Eszter és a filmek néven indítottam egy személyes blogot is, amelynek köszönhetően egy igen aktív olvasói bázis épült körém, ez pedig óriási boldogság – különösen úgy, hogy látom, nem csak nekem jelentenek rengeteget a filmek.  

• Mi okozza számodra a legnagyobb kihívást a gyorsan változó 21. században, és hogyan próbálod leküzdeni?   

Azt hiszem az, hogy zsonglőrködni kell a különféle közösségi oldalakkal. Nekem sokáig még Facebook-oldalam sem volt, mostanra pedig ott tartunk, hogy ideje lesz azt is megtanulnom, mi az a TikTok. Küzdelemnek nem mondanám, inkább folyamatos tanulásnak – igyekszem lépést tartani azzal, ahogyan változik, fejlődik körülöttem a világ, hiszen az Instagram, a Facebook és a Twitter nem azért vannak, hogy fejfájást okozzanak, hanem azért, hogy még több emberrel tudjunk kapcsolatba lépni, hogy még többen tudjunk egymásnak segíteni. Én a cikkeimmel.  

• Meséld el egy meghatározó, METU-hoz  fűződő emlékedet!  

A legmeghatározóbb emlékem az államvizsga. Az alapképzésen írt szakdolgozatomat gondoltam és írtam tovább, és rettenetesen izgultam amiatt, hogy elég jó lett-e. Az államvizsgán pedig Murai András és Róka Jolán is biztosítottak róla, hogy nemcsak a tételt tudom, de a szakdolgozat is jó lett, ezért úgy jöttem ki a vizsgáról, hogy ugyan még mindig remegett a kezem – meg a lábam is –, de fülig ért a szám.  

• Számodra mi a siker definíciója?   

Az, ha képes vagyok hatni az emberekre, segíteni tudok nekik. Szerencsére egyre gyakrabban kapok visszajelzést az olvasóimtól, akik biztosítanak róla, hogy a filmkritikáim, ajánlóim és személyes hangvételű bejegyzéseim pozitív hatással bírnak, ez pedig mindennél fontosabb nekem. És mindennél nagyobb öröm. Számomra ez a siker.  

• Mit üzennél az alumni társaidnak?    

Azt, hogy sose adják fel. Ezt mindennél jobban megtanultam a METU-n. Ahogyan azt is, hogy mindig legyek kíváncsi. Talán ez a kettő a legfontosabb.  

• Mit jelent neked a “METU-s egykor, METU-s örökké” szlogen?  

Azt, hogy amikor elbizonytalanodom, arra gondolok, amit a METU-n tanultam: igazából semmihez sem vagyok kevés, csak nem bízom eléggé magamban. Ezen még dolgozom, de szerencsére úgy dolgozom rajta, mint egykori és örökké METU-s, aki legbelül érzi és tudja, ha nem futamodik meg, végül mindenből ki tud hozni valami értékeset és jót.  

• Egy elgondolkodtató kérdéssel is készültünk: milyen fiktív szereplő bőrébe bújnál szívesen, és miért?    

Ha lehetne, én Amélie Poulain lennék és oda-vissza bejárnám a Jean-Pierre Jeunet teremtette csodálatos világot. Kívül-belül gyönyörűségesnek tartom az Amélie csodálatos életét, s nagyon-nagyon megérint, ahogyan Amélie boldogságot próbál csempészni az emberek életébe, a világba. Az egyik legkülönlegesebb, legszebb, legszeretnivalóbb filmhős – naná, hogy szívesen belebújnék a bőrébe! 

• Meséld el egy METU-hoz kapcsolódó „fun fact” élményedet, történetedet!   

Az én „fun fact” történetem a felvételihez kapcsolódik. Pontosabban a felvételi előtti naphoz. A pécsi filmszakos lány ugyanis úgy érkezett meg Budapestre, a félelmetes nagyvárosba, hogy fogalma sem volt arról, hogyan jut el A-ból B-be… Így alakult, hogy a felvételi előtti napon felkerekedtem és elmentem a METU-ig, mit a METU-ig, egészen addig az ajtóig, ahová ki volt írva a felvételi – ami egyébként nagyon jól sikerült. Nos, akkor megfogadtam, hogy ha olyan jól szerepelek majd két év múlva az államvizsgán is, akkor annak másnapján újra elmegyek – csak úgy – addig az ajtóig. A sors pedig nagyon ravasz „intéző”: ugyanabban a teremben államvizsgáztam, ahol anno a felvételi zajlott, ezért az államvizsga utáni napon ahhoz az ajtóhoz zarándokoltam el immár végzett METU-sként, ahova annak idején zöldfülűként érkeztem meg.