“A művészet az, ami minden nap inspirál” – Molnár S. Szonja alumna gondolatai 

Frissen indult sorozatunk, a #metuALUMNIstories a METU örökdiákjairól szól, akik értékes gondolataikat, emlékeiket osztják meg az egyetemmel és szakmai történetükkel kapcsolatban. Mi a legnagyobb tanulság, amire a METU megtanította őket? Hogyan definiálnák a sikert? Milyen kihívásokkal szembesülnek a gyorsan változó 21. században, és hogyan próbálják ezeket leküzdeni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad választ a #metuALUMNIstories. Fogadjátok szeretettel Molnár S. Szonja  történetét!

• Mikor és miért választottad a METU-t, mit tanultál? 

Kilencéves koromban eldöntöttem, hogy belsőépítész leszek, már a középiskolát és az egyetemet is ehhez mérten választottam. A BA és MA képzést is a METU-n végeztem el, és a főszaktárgyakon kívül volt lehetőségem más szakágakba is betekinteni, ami azt hiszem, a METU egyik igazi különlegessége. Tanultam formatervezést, világítástechnikát, filmművészetet, iparművészetet, designelméletet, holisztikus tervezést, és nem egy filmes projektben segítettem látványtervezőként is – egyszóval elég sok mindennek részese lehettem. A legnagyobb megtiszteltetés, hogy az egyetemi évek zárásaként a mester diplomamunkámmal elnyerhettem a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetségének Diplomadíját Belsőépítész kategóriában. Ebben a projektben élhettem magam ki leginkább, melyben mindent, amit tanultam– és még annál is többet– egyesíthettem. Ennek a projektnek a leírását a honlapomon is olvashatjátok. Röviden, egy vízió 2050-re.

• Milyen szóval jellemeznéd a karrierutadat? Mesélj róla! Hol helyezkedtél el, mi volt a feladatköröd? 

A sors érdekessége, hogy végül nem a belsőépítészet területén helyezkedtem el, de attól nem is olyan távol találtam rá egy régi-új szerelemre: a művészetre. Gyerekkorom óta jelen volt a képzőművészet az életemben, mivel édesanyám fotóművész, valamint a felmenőink között is sok a képző- és iparművész. Édesapám világéletében vállalkozó volt, és visszatekintve nem is olyan meglepő, hogy én e két terület metszésében találtam meg az utamat. Jelenleg egy művészeti szalont vezetek, valamint műtárgytanácsadással és kreatív projektek megvalósításával foglalkozok, lassan öt éve.

Így egy szóban: a karrierutam sorsszerű. Az ember sokáig véletlennek gondolja azokat az eseményeket, melyeket az adott idősíkban nem tud észérvekkel megmagyarázni. Ugyanakkor, ha kellő figyelemmel követjük saját életünket, felfedezhetünk olyan mintákat, melyek magyarázatként szolgálnak arra, merre is kell valójában haladnunk. A tudatos és a tudattalan egyesítése – úgy gondolom, a legfontosabb egy ember életében. Az esetek többségében nem minden úgy alakul, ahogy azt előre elképzeljük, és ez így van jól. Van valami, ami hatalmasabb nálunk és mindannál, amit el tudunk vagy merünk képzelni. Ugyanakkor mindannyiunk számára rendeltetésre áll egy eszköz is, mely iránymutatást tud adni a váratlan pillanatokban, és ehhez nem kell mást tenni, mint belül keresni a válaszokat. Ezzel kapcsolatban a TEDx színpadán oszthattam meg a gondolataimat, mely a tavalyi év egyik szintén meghatározó momentuma volt.  

• Mi okozza számodra a legnagyobb kihívást a gyorsan változó 21. században, és hogyan próbálod leküzdeni?  

Alapvetően nem a 21. század jelent kihívást, hanem hogy még nem vagyunk a 22-ben. A vállalkozás elindításánál volt egy nagyon bölcs mentorunk, aki azt mondta, hogy nemcsak az lehet probléma, ha az ember lemarad, hanem az is, ha fejben előbbre jár. Erre a művészet nem is lehet jobb példa. Ez az a terület, ahol az alkotók, ha valóban briliánsak, akkor évtizedekkel, esetleg századokkal megelőzik korukat– ez persze egy magányos út a megértésben és talán számomra is ez okozza a legnagyobb kihívást. Így a legjobb, amit javasolhatok mindenkinek (beleértve magamat is), hogy próbáljuk a víziót absztrahálni, a feladatokat pedig redukálni, amilyen szinten csak lehet. Kell, hogy lássuk, merre tartunk, de sokkal fontosabb, hogy észrevegyük, hol állunk jelenleg. Kis lépések, kis lé-pé-sek.

• Meséld el egy meghatározó, METU-hoz fűződő emlékedet! 

Valahogy mindig úgy alakult a csapatfeladatok során, hogy a prezentációk alkalmával sosem volt önként jelentkező, és ilyenkor mindig elfogott az érzés, hogy hát jó, ha senki sem vállalkozik, akkor leszek én (talán ezért is lettem vállalkozó végül). Így volt ez az integrált társművészeti gyakorlat év végi prezentációjánál is, amit a “Thinkoutside of thebox” esemény keretében a Design Terminálban tartottunk. Mindig elfog a lámpaláz az előadások előtt, de amikor a projekt a közönség számára történő átadásra kerül a sor, akkor nehezen lehet leállítani, mert amint helyzetbe kerülök, már elkezdem élvezni. Ez a diplomaprezentációimnál sem volt másképp, a BA-s prezentációm egy óra volt, míg az MA-s kettőre kerekedett, és a legnagyobb öröm, hogy mindkettőnél a vendégelnökök–akik nem rendelkeztek prekoncepcióval irányomba–, álló tapssal fogadták a projektjeimet. Nincs jobb érzés, amikor ismeretlenül megértésre találnak a gondolatok.

• Számodra mi a siker definíciója?  

Sokan számokban vagy elismerésekben mérik a sikert, külső visszajelzés alapján. Nálam ez csak egy plusz. Sokkal fontosabb, hogy a saját elvárásaimnak megfeleljek, ami bevallom, nem könnyű. Nagyon magasra teszem a lécet, lehetőleg olyan magasra, amit csak nehezen tudok megugrani. Nem vagyok az alaptalan önjutalmazás híve. 

Azt hiszem, az az igazi kihívás, ha le tudjuk küzdeni saját korlátainkat. Ehhez nemcsak a dobozon kívül kell gondolkodnunk, hanem el kell fogadnunk, hogy a külső szereplők csak részben láthatják a saját utunk elé gördülő akadályokat. Végső soron, a belső küzdelmeinkben és sikereinkben is egyedül vagyunk. Viszont amint megbarátkozunk az egyedüllét ezen formájával, nem leszünk többé magányosak.

• Mit üzennél az alumni társaidnak?   

Aki még nem vágott bele vállalkozásba, kezdje el, amint lehetősége nyílik rá, vagy csatlakozzon hozzánk! Nincs az a munkahely, ahol annyi tapasztalatot lehet szerezni, mint amikor az ember szabadúszóként vagy egy startup-ban tevékenykedik. Természetesen jó, ha van egy mentor, de ez a szerep ritkán találkozik egyszemélyben a főnökkel, felettessel.

Én azt vallom, hogy az a legjobb, ha mindenki azt csinálja, amihez a legjobban ért és szeret. A szakterületet viszont mindenkinek saját magának kell tudni elmélyítenie. A jó vezető karmester, konyhafőnök; inspirál, iránymutatásra és időbeosztásra sarkall, de minden mást az embernek magának kell megfejtenie. A jó csapat tökéletes koncertélmény, hétfogásos vacsora!

• Mit jelent neked a “METU-s egykor, METU-s örökké” szlogen? 

Klisé, de valóban életre szóló kapcsolatokra találhattam a METU-n. Jelenlegi vállalkozásomat is a METU-n megismert barátommal alapítottam. Ezen kívül még számos emberrel nemcsak hogy tartom a kapcsolatot, hanem szoros baráti viszony is fűz. Szintén hihetetlen, hogy a későbbiekben a METU-ról is csatlakoztak hozzánk emberek a csapatba, akikkel szintén mély kapcsolatot alakíthattunk ki. Valamint az unokatestvérem, akire testvéremként tekintek, szintén ide nyert felvételt, így egy évfolyamban járhattunk ugyanarra az egyetemre. Szerintem nincs hova fokozni...  Valami furcsa és megmagyarázhatatlan történik ott.

• Egy elgondolkodtató kérdéssel is készültünk: mi inspirált legutoljára, és miért?  

Ez konstans. A művészet az, ami minden nap inspirál. Felkelek, kinyitom a szemem és ott van a falamon. Átmegyek a szalonba, reggelizek, megiszom a kávém és mindenhol körülvesz. Elkezdem a napot és a művészettel foglalkozom. Délután meglátogatnak és valakinek a művészetéről beszélek. Este szalon partit tartunk és a művek átvisznek minket egy másik dimenzióba. Megunhatatlan. Művészet éjjel-nappal, mindenkinek csak ajánlani tudom!

• Meséld el egy METU-hoz kapcsolódó „fun fact” élményedet, történetedet!  

A LAVOR megalapításának gondolata egy ikonikus estéhez köthető. A mesterszakos diplomavédésem után összeültünk hárman egy pénteki napon és a szokásos diskurzusokat folytattuk a filmről, művészetről, életről, egyszóval mindenről, ami érdekel és foglalkoztat minket. Vizionalizáltuk a jövőt és elképzeltük az elképzelhetetlent. Sodródtunk az árral és az este végére felvetődött, hogy minden, amit szeretnénk, az egy összművészeti labor keretében tudna megvalósulni. Bármilyen különösen is hangzik, a LAVOR egy elszólás eredményeként született meg, mely csak a későbbiekben nyerte el igazi jelentését számunkra. Nem hiszünk a véletlenekben, épp ezért szeretünk mindent visszafejteni és feltárni jelentésében, cselekedetekben egyaránt. A folyamatos analízis a fejlődésünk alapja. Semmi mellett sem megyünk el szó nélkül és nem nyugszunk addig, amíg meg nem fejtjük a jelentéstartalmat, így a „lavor” szó eredetét, jelentéseit is megvizsgáltuk, megnéztük, hogy más nyelvterületeken hol van még jelen és miként értelmezik ezt a fogalmat. A német eredetű szót mindenki ismeri, mosdótál jut mindenkinek az eszébe, ha először meghallja; ugyanakkor franciául a „lavoir” közösségi mosodát jelent, mely épületként is funkcionál, és nem utolsósorban az olasz eredetű „lavoro” munkát jelent. Nem volt kérdés, hogy ragaszkodunk a névhez, melyet a „véletlennek” köszönhettünk. Tudtuk, hogy minden, amit meg szeretnénk valósítani, csak egy közösség keretében és rengeteg erőfeszítés által sikerül majd létrehoznunk.